Nem tudom miért, de mostanában sokat gondolkozom az életen. Vajon mi az, amivel a legjobban ki lehet fejezni? Vajon mit jelenthet másoknak? Vajon mit jelent nekem?
Ahogy ezeket a kérdések felettem rájöttem, hogy amilyen könnyűnek tűnik, annyira nehéz is. Végül arra jutottam, hogy ha nem is tudom egy szóban megfogalmazni mi az élet nekem, attól egy rövid novellában elmesélhetem.
Hogy mivel is kezdjem? Ez jó kérdés, hisz annyi minden eszembe jut róla…
Folyó, tánc, virág. Hogy mi a közös bennük? Nekem ez a három szó úgymond az élet szinonimája.
Folyó, mint az oly gyakran használt hasonlatok. „Az életem tengere.”, a múlt, a jelen, és a jövő megtestesítője, a sors, az éltető víz, és ez csak néhány példa, amely a vizet összeköti az élettel.
Viszont itt jöhet a kérdés: Nekem miért? (elárulom, nem azért mert ihlet hiányban szenvedek) A válasz egyszerű: először is a fent említett okok, másodszor: Az életünk, ha úgy vesszük maga a folyó, mi is kiindulunk egy kis forrásból, és egyre nagyobbak leszünk. A meder a jó út, de néha kiöntünk, dühöngünk, és nem figyelünk a világra. És mint minden folyó egyszer mi is elérjük az út végét.
Aztán: miért pont tánc? Úgy gondolom, ez a legjobb hasonlat mind közül, hogy miért? Mert minden egy lépéssel kezdődik, egy lépés egy cél irányába, több, fárasztóbb, nehezebb, mint ezer, és ezer másfelé. Ha egyszer bekerülünk a forgásba, alig bírunk megállni, pörgünk tovább élvezzük, de néha, néha kiesünk a ritmusból, elrontunk egy lépést. De mégis! Mégis van esélyünk a kis hiba után visszaállni, és forogni tovább! Ez a szép. A zene egyszer csak elhalkul, lassabban forgunk tovább, és megállunk, de talán egyszer újra ránk kerül a sor, és egy új csodában lesz részünk.
És a virág? Képzeljük el: a világ egy nagy, végeláthatatlan kert, mi pedig egy aprócska kis virág vagyunk csak. De mégis oly, csodás kis apróság! Lehet, hogy kívülről csak gaznak látszunk, de gyógyítunk. Lassan felnövünk, aztán tündöklünk, és lassanként elbukunk a nem létező öröklét oltárán. Harcolunk a termésszerrel, a társainkkal, és összefogunk másokkal, összekötve sorsunk.
Ezek nekem az élet jelképei, és még sok más, de ennyi elég mára! Ezzel is becsukom a virtuális kertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése